Angyali érintés

Szeretném megköszönni Zsófinak, Ingridnek, és Stefinek, és minden lánynak, akik bíztatnak, és tartják bennem a lelket, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Köszönöm!





2. fejezet

"Que somos ángeles que caímos desde el cielo"

-Charity, Charity! Podría yo pedirle no fantasear? Estamos en un reloj espanol, no en alguna costa! Contestaría él a mi pregunta?- Senor Gilbert hangja valósággal belémcsap, annyira élénken átélem azt az emléket. Mennyi minden változott azóta!

Kénytelen, kelletlen a Senorra néztem
-Khm…cuál era la pregunta?

-Bien no, esto cómo esto tiempo! Lo lo pedí, conjugar la cópula en un pasado.- Égek, mint a rongy. Gyorsan elragozom azt, amit kér, aztán most már véglegesen is Sinre koncentrálok. Milyen rég nem láttuk már. Komolyan, hiányzott. Na jó, annyira nem visel meg, hogy nem láttam, már vagy fél éve. De mindenképpen jó dolog, hogy legalább tudjuk, hol van.
A gondolataim megint csak az emlékeim felé húznak

Bessie már Elizabethnek hívatja magát, és a robogót is megkaptam. Rengeteg dolog derült ki az akkori ’problémáim’ról. Az után az álom után minden megváltozott. Örökre.
Amikor kicsöngetnek, kész tervem van, hogy mit mondok a csajoknak. Elsunnyogok, mintha vécére mennék, és kimászom az ablakon. Attól, hogy nem lett volna feltünő, hogy kisétálok, nem akarok kockáztatni.

Szép lassan leballagok a patakhoz, leülök, és várok. Mindig én érkezem a legkorábban a gyűlésekre. Belelógatom a lábam a vízbe, és figyelem a hangokat. A patak mellett mindig nagy a csend. Pláne, ha nincs itt senki, csak én. A patak a kedvenc helyem.

Csak üldögélni, nem csinálni semmit...

És vége is a csendnek. A lányok megjöttek.

-És szerinted ez megoldás? Mindig csak menekülsz! És ha már nem leszel ebben a csapatban? Akkor föladsz mindent? Mert nem oldja meg helyetted a problémákat senki? Istenem, nőj már föl!- Prudence hangja fölkavarja a levegőt. Már megint összeveszett Hopepal. Prudence mostanában napi rendszerességgel kötött bele valakibe, általában Hopeba, és még nem sikerült kiderítenem, mi baja.

-Most miért? Mert meg mertem kérdezni, hogy vajon mire gondol Char? Prue, nem fújod fel ezt egy kicsit? Jövünk a patakhoz, békésen sétálunk, és egyszercsak kiakadsz. Komolyan, kezdesz te kiakasztani engem.

-Szerintem mindketten kiakasztóak vagytok. Egyszerűen nem bírom veletek. Prue, te mindenbe, és mindenkibe belekötsz. Te meg, Hope egyáltalán, belegondolsz néha abba, hogy ki is itt a vezér? Nem lehet, hogy mindketten kicsit túlbecsülitek magatokat? Itt Charity a főnök. Nagyon elegem van belőletek. Nem körülöttetek forog a világ. Most éppen egy hatalmas krízisben vagyunk. Fölfogjátok ti ezt?!- na, ilyen az, amikor Grace kiakad. Általában birkatürelme van, de ha valaki kihozza a sodrából, az magára vessen.

-Grace, már megint mi történt? Csak nem...összevesztek egy sütin? - mostanában még ezen is képesek lettek volna

-Áh, nem, éppen csak Hope a szájára merte venni azt a szót, hogy vajon. A kérdés pedig ez volt: Vajon mit gondolt ki Char? Most komolyan, szerinted nem gyerekesek? Mintha nem is 19, hanem 9 évesek lennének.

-Különben is, hol van Felicity és Faith?- elképzelhetetlen, hogy mindig ők késnek. Ha Felicitynek randija van, elképzelhető, hogy rá kell csörögni, hogy mégis hol a buskomórságú angyalszárnyban van? Faith pedig nem Fely miatt késik. Egyszeűen így van beprogramozva. A szülei is mindig késnek. De Faith szerint éppen elegánsan késik, mind ő, mind a szülei.

-Na, fesd falra az ördögöt!- látom, hogy Faith közeledik, mögötte Fely andalog álmodozva. Hope és Prue még mindig ellenségesen néznek egymásra, de a vitát már csak elméletben folytatják, mert egy pillantásom beléjük folytja a szót. Leülök a partra, és megvárom, hogy közelebb jöjjenek.

-Lányok, én nem szeretem azt, ha veszekedtek. Össze kell tartanunk. Pláne most. Nem szeretném, ha azért bomlasztanának szét minket, mert ti folyton veszekedtek. Kérlek, az én kedvemért!- mindezt a legnyugodtabb hangomon közlöm, nem szeretem, ha kiabálnak. Szerintem sokkal hatásosabb, ha valaki halkan olvas be másoknak.

-És most, térjünk a tárgyra. Sin. Szerintetek mit keres itt?

-Én végeztem egy kis kutatást- Faith előveszi a laptopját. Mindig nála van.- Sint 4 iskolában találtam bejegyzett tanulóként, az utolsó a Michael Philip Faraday vegyészeti középiskola, ami nem éppen a szomszédban van. Utoljára fél éve ment be a suliba, egy keddi napon, majd elkönyvelték eltűntnek. De ezek szerint nem tűnt el- mosolyodik el fanyarul. Faith nem szokta kimutatni, mi bántja, de ha igen, akkor eléggé egyértelműen. Miután megemésztjük a dolgot, Faith folytatja.

-Az iskolába ma kezdett el járni, de nem a faluban lakik.

-Hát hol? Közel s távol nincs motel, még egy kis panzió sem. A rokonai pedig szerintem nem éppen itt laknak...-elgondolkodva rágcsálok egy fűszálat. Mindenki mélyen a gondolataiba mélyedve ül, és, bár nem tudom, mire gondolnak, sejtéseim vannak. Annyit tudok biztosan, hogy ha Sin nem a falusi kis panzióban szált meg, akkor valakit ismerhet innen.

De kit?

Nem akarok undok lenni, de aki Sinnel barátkozik, annak sajnos nincs ízlése. Pláne ha a házába is beengedi

-Szerintem, tudjátok, Sin ismer itt valakit...-monndja ki félénken Fely azt, amin már vagy tíz perce töprengek.

-De vajon kit? És most mit akar itt? A múltkor majdnem megölt mindannyiunkat, nem volt ez még elég neki?- Hope szinte úgy mondja ezt, mintha csak magában beszélne.

-Igen, vajon mit...-hallatszik egy gunyoros, de túlontúl jól ismert hang a fák közül. Mind a hatan odakapjuk a fejünket, és látjuk, ahogy a megtestesült bűn kilép az árnyékból...

p.s: megint csak a spanyol: -Charity, Charity! Megkérhetném, hogy ne álmodozzon? Spanyol órán vagyunk, nem valami tengerparton. Válaszolna a kérdésemre?

-Kmh...Mi is volt a kérdés?

-Hát nem az, hogy milyen az idő, Senorita. Arra kértem, ragozza el a létigét múlt időben.

p.p.s.: tudom, ez rövid lett, de lehet, hogy a héten már nem lesz friss. szerdán csütörtökön nem érek rá, hétvégén úgyszintén...