Farah Connor: Suttogó falak - 8. fejezet

8. fejezet

A Karácsonyi bál

- Még most sem hiszem el, hogy Te és Aaron! – hüledezett Gioanna. A szobánk felé tartottunk, éppen ebéről jöttünk.

Ma volt a Karácsonyi bál napja. Ilyenkor akkora a sürgésforgás és az izgatottság az iskolában, hogy ezen a pénteken rendszerint elmarad a tanítás. Hétfőn pedig mindenki hazautazik a családjához an ünnepekre.

- Pedig nyugodtan elhiheted! – mondta Phoebe vidáman. – Oh, Farah! Olyan gyönyörű leszel a bálon! Már mindjárt egy óra lesz – nézett a karórájára. – Remélem, rendesen el tudunk készülni az estre.

- Én is olyan izgatott vagyok! – fecsegett Bessie.

- Hupsz! - Valaki átfogta a derekamat hátulról, és fél kézzel befogta a szemem.

- Szija Farah! – súgta halkan a fülembe. Majd maga felé fordított és megcsókolt.

- Hmm… Tudod Aaron, hagynod kéne minket készülődni, vagy különben este borzalmasan fogok kinézni, azt pedig egyikünk sem szeretné, ugye?

- Te mindig gyönyörű vagy – bókolt. – Egyébként, csak annyit akartam kérdezni, hogy milyen színű ruha lesz rajtad?

- Ez titok! – feleltem somolyogva.

- Csak azért, hogy milyen színű nyakkendőt kössek. – esdekelt.

- Háth jó!... Nem tudok neked ellenállni. Fehérben leszek. Egy kis rózsaszínnel megspékelve. – mondtam, majd puszit nyomtam az arcára, és visszaindultam a többiekhez. – Este találkozunk! – búcsúztam.

- Már alig várom! – szólt utánam.

- Jaaahj… Olyan jól összeilletek – olvadozott Bessie.

- Bess! Hagyd abba! – morcoskodtam.

- Jólvan, okés. Befejeztem! – mondta, de még mindig mosolygott.

Amikor felértünk a szobába, hozzákezdtünk a készülődéshez. A soron én voltam a második a fürdőben. Letusoltam, hajat és fogat mostam, majd megszárítottam a hajamat. Kicsit később pedig hajsütővassal hullámokat varázsoltam bele. Szerencsére nincs valami dús hajam, de így is négy óra volt, már amire elkészültem. Anna frizuráját is én készítettem el. Az ő haja viszont nagyon dús volt… azt hittem, hogy sohasem érek a végére. Amire tincsenként behaboztam és felgöndörítettem, már fél hét múlt.

- Úristen! – Már csak egy óránk volt, és Bessie teljesen pánikba esett. Pedig már teljesen készen volt.

- Hey! Bess! Nyugi már! Ne hisztizz, hiszen már elkészültél! – próbáltam nyugtatni, és meg simogattam a vállát. Annyira izgatott, volt, hogy a selyem köntös szinte szikrázott rajta. Engem is megrázott, de már volt időm hozzászokni, nem is szóltam érte. Mindig ilyen volt, amikor izgatott. – Ha ennyire izgatott vagy, akkor Dominic hozzád sem tud majd érni! Tehát, lazíts!

- O-o-oké – hebegett.

- Phoebe! Megcsinálnád a sminkem, kérlek? – kérdeztem.

- Természetesen. Azt hittem, mát meg sem kérsz rá – válaszolt vidáman, majd bele is fogott a munkába. Gyönyörű sminkeket tudott csinálni. Nagyon alapos volt, és precíz. Az egyetlen hátránya az volt, hogy kesztyűt viselt a látomásai miatt. Most is igazán mesébe illő füstös szemeket varázsolt nekem. Már csak egy dolog volt hátra. Kibújni a köntösből, és felvenni a ruhákat. Ez afféle nagy estélyis ünnepség volt. A ruhámat egy hete kaptam kézhez. A nagybátyám vette nekem karácsonyi ajándék gyanánt. Nekünk nem telne ilyen drága holmira. A bácsikám viszont jó nevű üzletember. Többek között azt is neki köszönhetem, hogy bejutottam az iskolába.

A ruhám mesés volt! Fehér színű, váll nélküli, egy pink övszerű derékrésszel megtoldva, ahonnan vízesés szerűen omlott le a tüll és a selyem. Járt még hozzá, egy szintén pink színű hosszú kesztyű is. A cipőt viszont már én vettem. Egyszerű, fehér kerekített orrú tűsarkú volt, semmi giccs és semmi cicoma. Belepasszíroztam magam a fűzőbe, ami a ruhához járt. Mivel hátul kötős volt egyedül nem tudtam megoldani.

- Gioanna! Segíts légyszíves! – Ő már felöltözött. Szintén fűzőt viselt. Neki ez nem az első bálja. Azt mondta, hogy a szüleivel rengeteget jártak előkelő estélyekre. Ezt el is hiszem neki, tudván a származását és a helyzetét.

- Persze Drága! Csak egy pillanat – szólt, majd fújt magára egy kis parfümöt. – Nagy levegőt, és húzd be a hasad – adta ki a parancsot, majd úgy meghúzta a fűzőt, hogy a bordáim is belereccsentek. Feli is szisszentem, mire ő, a „szépségért meg kell szenvedni Fee, hogy…” dumával jött, majd felsegítette rám az estélyimet, és becipzárazta oldalt. Sokkal jobb lett a tartásom.

– Na, tessék! Készen is vagy… Még sohasem láttalak ilyen… ööö… mesébe illőnek – mondta vigyorogva.

Mellette nem is éreztem magam gyönyörűnek. Beragyogta az egész szobát. Óriási sötét bordó abroncsos estélyiével. A dereka borzasztóan karcsú volt benne. Mintha nem is ebből az időből szalasztották volna. Hajába tett még egy kis tiarát, amitől aztán már végképp arisztokratának tűnt.

Phoeben egy méregzöld hosszított felsőrészű, az elején kis kristályokkal kirakott, szintén fűzős, abroncs nélküli selyem estélyi volt

- Tényleg káprázatosan festessz – bókolt Bessie. Rajta egy halványkék váll nélküli abroncsos ruha volt, tele tüllel a szoknyarészén, és apró kis virágocskákkal feljebb, a csípőjétől egészen a melléig.

- Indulnunk kéne – jegyeztem meg, amikor az órámra pillantottam. 7:50-et mutatott. – 10 percünk van, hogy leérjünk, és egyébként sem férünk már.

Belebújtam a cipőmbe, sokkal magasabb lettem, kényelmesebb lesz Aaron mellett, hiszen ő egy égimeszelő hozzám képest.

Már mindenki lement a bálterembe, csak mi maradtunk. Egy ember mégis volt még ott. De vajon hogy jutott be ide? Elvileg fiúknak tilos a bejárás.

- Khm… - köszörülte meg a torkát Phoebe, hogy Ő is észrevegye. – Úgy láttam, hogy mi most előremegyünk – mosolygott.

- Oké! Majd lent találkozunk.

Miután kiléptek az ajtón, Ő felém fordult, majd elkerekedett szemmel, és kissé leesett állal bambán nézett rám. Nagyjából egy percig tartott nála ez a kábulat, majd hirtelen felocsúdott BELŐLEM.

- Farah! Te aztán…. Hű… Háth, szóval, gyönyörű vagy! – szólt kábán, majd öles léptekkel megindult felém. Karjaiba kapott, majd megcsókolt.

- Te is nagyon… fesh vagy. A lányok így is megvesztek érted, hát még ezután – nevettem. – De azért letennél, kérlek? Összegyűrődik a ruhám. A rúzsomról meg ne is beszéljünk

- Oh! Sajnálom. Nem akarom tönkretenni a ruhádat. A rúzsod… az már más – Ezen már mind a ketten nevettünk.

***

- Ha a haverok meglátnak téged, alig bírom majd levakarni őket rólad. Ugye tisztában vagy vele? – mondta komolya, miközben a terem felé haladtunk.

- Aaron! – szóltam rá elpirulva. – Egyébként, nem értem, hogy miért kérdezted, meg hogy milyen ruha lesz rajtam, amikor mindenki tudja, hogy nektek fehér csokornyakkendőt kell kötnötök – lepleztem le.

- Csak egyszerűen kíváncsi voltam, hogy mit fogsz viselni, mivel annyira titokban tartottad.

- Hát így állunk? – kérdeztem és felhúztam az egyik szemöldökömet, mire ő csak kinevetett, és puszit nyomott az arcomra, és megfogta a kezem. Lassacskán ráérzett, hogyan kezelje a szeszélyeimet.

- Készen állsz édes? – kérdezte a csarnok ajtajában.

- Mehetünk.

A bálterem fehérbe, ezüstbe, és vörösbe volt öltöztetve. Az iskola színeibe. Léggömbök voltak a plafonon, és selymek az asztaloknál és a falakon. Kellemes félhomály, és zeneszó volt. Egyelőre, klasszikus keringő. Vadabb bulizás majd csak éjfél után, amikor már elmentek a meghívott díszvendégek, és előkelőségek. Láttam a lányokat is. Úgy tűnz, hogy mindenki megtalálta a párját. Bessie sem szikrázott már. Dom egyik viccén nevetett. Dominic Eastman az osztály egyik bohóca volt, de ha Bessnek bejön, nekem miért lenne ellene bármi kifogásom is.

- Szabad egy táncra? – kérdezte a kísérőm.

- Természetesen – válaszoltam.

Táncoltunk… Egész este megállás nélkül csak keringőztünk. Örökké tudtam volna vele táncolni. Életemben először voltam szerelmes.

A szoknyám csak úgy repült utánam. Estélyi ruha forgatag volt, körös-körül, színek mindenfelé egyvelege és selyem suhogása. Most egy lassú szám következett.

A lovagom átfogta a derekamat, én pedig átkaroltam a nyakát, mire szerelmesen magához ölelt. Megcsókolta a vállam, majd további apró csókokkal halmozott el egészem a homlokomig.

- Nincs kedved kimenni egy kicsit? – kérdezte. - Esik a hó.

- Igazán? Akkor menjünk.

Phoebe lehozott magával egy kabátot, amit felakasztott a fogasra. Tegnap reggel mondta is, hogy: „Szükséged lesz egy kabátra, majd én leviszem!” Akkor még nem értettem mit titkol már megint, de gondolom, hogy meglepetésnek szánta.

Amikor levettem a kis télikabátot a fogasról, Aaron furán nézett, hogy vajon mit csinálok.

- Ööö… a Phoebe kabátja – hazudtam gyorsan. – gondolom, hogy hideg van odakint.

Láss csodát, a hó tényleg szállingózott. Gyönyörű, fehér vékony kis hótakaró fedte a birtokot.

- Nem gyönyörű? – kérdeztem.

- Egész szép, de a te jelenlétedben nem használhatnám azt a szót – mondta romantikusan. – Sétálunk egyet Hófehérke?

Tényleg úgy festhettem, mint Hófehérke? Minden bizonnyal. Sötét fekete hajamhoz élénkre festettem ki a számat, és a fehér ruha csak rátett egy lapáttal.

- Persze! Sétáljunk – szóltam, majd kicsit megemeltem a szoknyám elejét, hogy ne legyen koszos a hótól, és latyaktól.

Aaron megfogta a másik kezemet, és elvezetett az udvar egy távoli, idegen szegletéhez, ahol mégis egészen meleg volt. A fűtőház mögött voltunk.

Nekidőlt az egyik farakáshoz, majd engem is magával húzott, és ott folytatta tovább a dolgot, ahol a teremben félbehagyta. Csókot lehet a nyakam ívébe, az államra, majd a végül a számra. Mire hevesen visszacsókoltam.

- Szeretlek Farah! – mondta hirtelen két csók között.

- Én is… szeretlek - leheltem. Majd újra megcsókoltam.

- Ha ez igaz, akkor ne titkolózz tovább előttem – szólt, majd messze eltolt magától. Én pedig csak bambán álltam ott, nem fogtam fel mit is mondott. A csókjai megrészegítenek. Aztán visszament a farakáshoz, és teljes erejéből meglökte.

Több méteres magasságból nagy rönkök százai hulltak le, port kavarva maguk után. Még láttam Aaront, ahogy feje felé kapja a kezét, és rám néz, mielőtt hasábok hullnak egyenesen a fejére.

Gondolkodás nélkül, egy pillanat alatt megállítottam a rönköket, azzal a bizonyos metafizikai végtagommal, de talán már túl késő volt, és olyan sok volt belőlük, nem bírtam el őket, kezdtem kimerülni.

- Aaron! Aaron! Ha hallasz, kérlek, válaszolj! - Csak később jutott az eszembe, hogy talán látta, mit csináltam, és most halálra rémült tőlem, hogy micsoda egy szörnyeteg vagyok. De inkább féljen tőlem, mint, hogy a fahasábok alatt feküdjön holtan… és összetörve. Még a gondolattól is könnyek szöktek a szemembe. Már alig bírtam tartani a rönköket. Halálra rémültem. De mégis miért csinálta ezt???

- Aaron, kérlek, válaszolj! – kiáltoztam sírva.

Nem bírtam tovább tartani a fát, ezért a maradék erőmből arrébb hajítottam, majd a leomlott rakás felé indultam, de annyira kimerültem, az erőm használatától, hogy menetközben összeestem. De még mielőtt a földre zuhantam volna, egy erős kéz elkapott a derekámnál fogva, és magához húzott…

Kész a nyolcadik fejezet! Hamarosan felteszem, még most gépeltem csak be :S !

puszikah!

ui: És aztán olvassátok nekem, habár tudom, hogy nagyon hosszú lett....

:D

Rita helyett töltöttem fel, ő most karneválozik :D

Angyali érintés

Gyógyítható baleset

– Na, te meg mit keresel itt? Miért nem mész vissza a híd alá? – Hope hangja ijesztően gúnyos, tőle visszhangzik az erdő. – Szerinted miért? Mert a te cuccaidtól nem fér oda az enyém! Nem volt egyértelmű? Különben is, fáj valamid, hogy ilyen színe van a hajadnak? – vág vissza Sin, miközben Hope mélyvörös tincseire mutat.Kár volt ilyet mondani.
Hope imádja a haját, és nagyon érzékeny a színére.És ezt Sin nagyon jól tudja…– Gondolj bele, neked nem fájdalmas, amikor tükörbe nézel? Mert nekem mindig olyan érzésem van, ha rád nézek, mintha gyomorszájon vágnának. És különben is, hogy-hogy nem Lucy mellett vagy? Elengedett szabira, Ms. Bosszú? Nincsen semmi piszkos munka, például megölni valakit, mert az egyik őse száz éve megszegte a törvényt? És ezt mind lemondtad, hogy velünk lehess? Ez igazán aranyos, drágaságom! Hát szabad ilyet? – hangja gügyögéssé torzul a mondat végére.– Igen. És nem is tudod, nálunk mennyi mindent nem büntet a törvény! – Sin ezzel a felkiáltással Hope felé lendül, aki már nem tud kitérni előle, így inkább ugrik egy hatalmasat, és a következő pillanatban már a legnagyobb fa alsó ágán guggol. Én megpróbálom Sint a patakba lökni, mert a pataknak ez egy sebesebb, sekélyebb, de egyben sziklásabb része.De elszámítottam magam, és Ő hajít el engem. Nekicsapódom a fának, amin Hope ül ugrásra készen, lecsúszom a földre, és egy pillanatra nem kapok levegőt.Összeszedem magam, de mozdulni még mindig nem tudok, ezért a földről követem az eseményeket…
Grace és Felicity két oldalról támad, de Sin átugrik a túlpartra, ezért a lányok összeütköznek. Faith utána ugrik, de Sin ásítást színlel, és átugrik a másik oldalra, majd vissza, és átlöki Faith-t a túlpartra.Prue nem teszl semmit, úgy látszik, a döbbenettől nem tud mozdulni.Hope cselekszik helyette is. Leugrik a fáról, és azzal a lendülettel átveti magát Sinhez, akit nem olyan fából faragtak, hogy tűrjön, pláne nem Hope-ot. Megfogja a derekánál fogva, megpörgeti, és hatalmas csapással a patakba csapja.Amint felméri, hogy mekkora kárt tett, gúnyosan felkacag, majd egy pillanat alatt kénes szagú füstté válik.Nem tudom hogyan, de lábra állok, és odasietek a patakhoz.Hope a legsziklásabb részre esett, természetesen nem véletlenül. Látszik rajta, hogy nagy fájdalmai vannak.A keze természetellenes pózban fekszik mellette, a lába saját maga alá van gyűrődve, és tele van horzsolásokkal, néhány vérzik. Rémülten lenézek rá, és könny szökik a szemembe.A haja majdnem olyan színű, mint a vér, ami a vízben úszik.Lassan leereszkedem a térdemre, és óvatosan, a könnyeimet visszanyelve, kihúzom a vízből, nehogy belefulladjon.Azon már tényleg nem tudnék segíteni.Csukott szeméből sok dologra következtethetek, de nem akarok elhamarkodottan ítéletet mondani, ezért a fejem a mellkasára hajtom.Most az én szívemet, vagy az övét hallom?Aztán végre észreveszem, hogy lélegzik. Nem halt meg, hál’ Istennek.Nagy valószínűséggel csak elájult.Hallom, hogy Grace kétségbe esve hívja a mentőket, majd mikor megmondaná a helyszínt, leteszi a telefont.Csodálkozva pislogok rá, és észreveszem azt, amit, pontosabban akit néz. Michael.Az égből száll alá, és pont mellettünk landol. Ránéz Hope-ra, és rosszallóan rázza a fejét.– Jaj, Hope, mindig neked kell bajba kerülnöd? – Néz rá nagyon kék szemével a karomban tartott lányra.– Mondhatnám, hogy nem az ő hibája, de nem lenne igaz – Prue nem mutat túl sok együttérzést. Soha nem tesz ilyet. A gyógyító tudományomat ténynek, nem adománynak tekinti. – Prue, fogd már be! És ha most nem sikerül? Ne támaszkodj erre a dologra, nem szabad felelőtlennek lenni csak azért, mert azt hiszed, Char mindig jön, és meggyógyít téged! – Grace-nek is könnyes a szeme. – Aha, és Hope sem azért volt ilyen merész, igaz?– Ne fogd rá, tudod, hogy heves a vérmérséklete. Különben is, te meg sem próbáltál segítni! – felállok Hope mellől, és Prue-ra szegezem a tekintetem. – Prudence, ne szólj egy szót sem, erre most nincs időnk. Charity, sietned kell! – Uh, mintha az olyan könnyű lenne!– Igyekszem, de a jó munkához idő kell, Mike!Ráteszem a kezem Hope nyaka alá, és a hasára, majd behunyom a szemem.Koncentrálok, és felidézem az ép Hope-ot. Érzem, hogy a kezeimből melegség sugárzik Hope testébe. Összpontosítok, és minden erőmmel csak Hope-ra gondolok. Az együtt töltött időkre. A sok vidám, és boldog órára, hogy mikor felébred, ne a fájdalomra emlékezzen. Egy pillanatra kinyitom a szemem, és látom, hogy Hope keze, és lába visszaugrott a helyére, de a horzsolásai még mindig látszanak. Ismét lehunyom a szemeimet.Emlékszem, mennyire megrémült Hope, amikor kiderült, hogy ő is az, ami én, de ezt az emléket gyorsan elhessegetem, elvégre ki tudja, milyen érzéseket kelt ez benne? Emlékszem, mennyire örült, amikor megkapta a lovát, Drámát, és hiába nem tudott még lovagolni, rögtön felült rá. És le is esett, de nagyot nevetett rajta.Hope szinte mindig nevet. És imád megnevettetni másokat, olyankor határtalanul boldog.Hatalmas adag vidámság, és szabadság szabadul ki a kezeim közül, és mire újabb adagot küldenék, Hope kinyitja a szemét…
– Mi… mi történt? Hol vagyok? – Hope lassan felül, és csodálkozva veszi észre, hogy csupa vér.
Hát, a vért nem tudom eltüntetni.– A pataknál. Sin megtámadott. Charity most gyógyított meg. – összegzi Michael, mert a gyógyításhoz egy kis pillanatnyi emlékezetkiesés is jár. – Jaj, Char, annyira köszönöm! – Hope feláll, és hevesen megölel. – Mi lenne velünk nélküled? Egyszer már igazán megtanulhatnám, hogy te sem vagy mindig ott, ahol a baj is! –Érzem, hogy most személy szerint Sinre céloz.– Jól van, elég a hálálkodásból, szükségem van rátok! – Mike hangja véget vet Hope ölelésének, és tettre kész tekintettel pillant Mike-ra. – Rendben, nézzük, mit hoztál! – Dörzsöli össze a kezeit Fely, majd Mike-hoz sétál.– Őrangyal – nyújt felém egy adatlapot– Remény – Hope-nak is jut egy– Büntetés. És Prudence, ne vidd túlzásba!
– Jó, jó. Hát már szórakozni sem lehet? – Veszi el durcásan az említett.– Lehet, de nem ezzel. Boldogság – nyújtja Fely felé az ő lapját.– Köszönöm! – Merül el benne rögtön Felicity.– Becsület. És kérlek, Faith, most ne legyél annyira elnéző! – Mike szigorúan néz Faith-re.– Jaj, Mike, tudod, hogy milyen vagyok! Én nem tudok másmilyen lenni! – Pislog ártatlanul a mi két lábon járó becsületünk, és én akaratlanul elmosolyodom. – És végül Grace, Ms. Kegyelem – Mike az utolsó lapot is kiosztja, majd mikor látja, hogy elmélyülten olvassuk, elindul.– Ja, és lányok! Ha lehet, ne halljak rosszat felőletek! – kacsint, majd eltűnik az erdőben.

Farah Connor: Suttogó falak - 7. fejezet

7. fejezet

Éjféli kiruccanás

Napsütötte virágos réten jártam. Harmat cseppek ültek a fűszálakon, és madarak daloltak a fákról. Minden olyan békés volt, és csendes. De valami nem illett a képbe.

„ Kopp- kopp-kopp” Valaki járkált. Halk suttogás: valaki beszélt. VALAKI hozzáért a vállamhoz. Hogy lehet ez, hiszen álmodom, és egyedül vagyok.

- Farah! Ébredj már fel! Kérlek. Még mielőtt a többieket is felverném- szólt az a bizonyos valaki, akinek bármikor felismerném a hangját.

- Aaron! Te hogy kerülsz ide??? – kérdeztem kótyagosan. – Tudod Te egyáltalán, hogy hány óra van?

Kezdtem mérges lenni. Péntek éjjel volt, az is lehet, hogy már szombat. Fáradt voltam, és szerettem volna minimum délig aludni.

Felültem az ágyon, megdörzsöltem a szemeimet az öklömmel, hogy amennyire az ilyen sötétben lehetséges, lássak is egy kicsit.

A többiek szerencsére még aludtak.

Bessie mint mindig, most is horkolt. Egyszer megemlítettem neki, hogy nem tudok aludni tőle. Valóságos elektromos kisülés volt a szobában. Azóta inkább nem heccelem vele.

- Nos… Az ablakon át jöttem be. Egyébként meg, szerintem pont jó idő van egy kis éjféli kiruccanáshoz – mondta csibészes mosollyal a száján.

- MIHEZ?!? – Ilyen kómásan, még az én agyam sem működött valami flottul.

- Csak egy kis séta a birtokon. Öltözz fel valami melegbe, nem akarom, hogy megfázz itt nekem.

Ennek elment az esze. Azért csak felöltöztem.

Rajta sötét farmer volt, barna garbó, és egy fekete télikabát a kezében. Nagyjából én is így öltöztem fel, habár a sötétben nem volt valami egyszerű megfelelő ruhát találni. Fekete csőnadrágot, és bézs színű kapucnis felsőt húztam, amihez a kedvenc csízmámat húztam és persze az elmaradhatatlan kabátot.

- Mehetünk is – szólt Aaron, majd végignézett rajtam. – Hmm… Milyen jól festesz – kóstálta.

- Ezt inkább hagyjuk – mondtam, és még gyorsan megfésültem a hajamat. – Tehát, pontosan hová is megyünk?

- Az udvarra – titkolózott, majd mászott is ki az ablakon.

Amikor már nem láthatott be, a telepatikus képességemmel magamhoz húztam a mobilomat, - ami nélkül sehová sem megyek -, és egy zseblámpát is.

Meglepően könnyű volt lemászni az ablakból, a rózsa lúgoson keresztül.

- Wow! Ez gyors volt – kaptam a bókot, amikor leérkeztem.

- Tudod, lefelé mindig könnyebb, mint felfelé – mondtam mosolyogva. – Basszus! Szerintem ez egyáltalán nem jó ötlet. Tudod Te, hogy mekkora bajba kerülhetünk, ha valaki meglát minket? – kezdtem felfogni, mekkora hülyeséget csináltunk.

- Jó lesz, hidd el!

- Jahj! – sóhajtottam. – Hová is megyünk pontosan? – kérdeztem ismét.

- Megmutatom neked a birtokot! – vigyorgott.

- Azt már megmutattad párszor – akadékoskodtam.

- De ezt a részét még nem láttad – mondta, és karon ragadott. Majd húzni kezdett az erdő irányába. Talán oda megyünk? Fogalmam sem volt róla, hogy mit akar, és merre visz.

- Áú! – szisszentem fel. – Ez fáj, elengedheted a kezemet, megyek egyedül is.

- Oh! Bocsánat, nem akartam fájdalmat okozni neked – mondta.

Látszott rajta, hogy tényleg sajnálja. Lazított a szorításán, inkább, összekulcsolta az ujjainkat.

- Ööö… Semmi baj – mondtam kissé zavartan.

Nem értettem, mit akar pontosan. A lovagló órákon úgymond „jó barátok” lettünk, és sokat lógtunk együtt délutánonként. De semmi komoly. Nekem ő eddig csak egy barát volt. Rengeteget beszélgettünk. Sokat kérdezett a családomról, az otthonomról, és a dolgokról, amiket szeretek, és amiket nem. Ő sohasem beszélt nekem a családjáról. Csak annyit tudtam, hogy kisgyerek korában haltak meg a szülei egy autóbalesetben, testvére pedig nem volt. Így a bácsikája nevelte.

- Az erdőbe megyünk? – kérdeztem.

- Igen, mondhatjuk.

- Uh… Az elég sötét, félelmetes, és veszélyes hely. Nem gondolod?

- Ne félj! Majd én vigyázok rád – felelt nevetve. Sietős léptekkel ment tovább, engem is maga után húzva.

Amint beértünk az erdőbe, lelassított, kényelmes, séta tempóra. Előhúztam a zseblámpát, és pimaszul meglóbáltam az arca előtt.

- Erre ugye nem gondoltál?

- Tényleg nem – mondta, aztán elvette tőlem a lámpát és felkapcsolta. Majd újra megfogta a kezemet és mélyebbre vitt az erdőben

Úgy negyedórányi séta után kikapcsolta a lámpát.

- Mindjárt ott leszünk. Szeretném, ha meglepetés lenn, úgyhogy csukd be a szemed.

- Aaron! Sötét van, és még így sem látok. Ha becsukom a szemem, akkor tényleg orra bukom.

- Nem fogsz orra bukni. Na, várj! – szólt. Majd levette a sálat a nyakából, és bekötötte vele a szememet. Nagyon kellemes illata volt. Finom kölni és egy csipetnyi fenyő, vagy valami hasonló.

Ismét kézen fogott, és óvatosan tovább vezetett. Még pár percet mentünk így vakon.

- Oké! Megérkeztünk – mondta, és levette a sálat a szememről.

Gyönyörű látvány tárult elém. Egy apró tisztáson voltunk, aminek a közepén egy kis pavilon állt. A közepén egy nagy olajlámpa függött le a tetejéről, ami világosságot adott a helynek.

- Ez mesés!

- Reméltem, hogy tetszik majd – szólt kissé önelégülten.

- Köszönöm! De igazából, miért hoztál ide? Mivel érdemeltem ki?

- Gyere, nézd meg belülről, úgy is szép – tért ki a válasz elől.

Igaza volt, belülről is csodás volt. Elég régimódi, de nagyon romantikus. Volt ott egy pad, rajta egy pléddel.

Felvette a takarót, majd letessékelt a lócára és betakart, hogy ne fázzak. Ez után ő is leült mellém. Elővarázsolt egy termoszt a pad alól, majd öntött két pohárba, az egyiket odaadta nekem.

Isteni jó érzés volt, ahogy a forró csokoládé felmelegítette az egész testemet.

- Honnan szerezted? – kérdeztem.

- Ami azt illeti, vannak kapcsolataim – mondta titokzatosan.

- Furdal a kíváncsiság, hogy miért hoztál ide...

- Szeretnék kérdezni valamit - mondta, és átkarolt a pléd alatt. – Mond csak, lenne kedved velem jönni a Karácsonyi Bálra?

A Bál! Nekem eddig eszembe sem jutott, pedig már csak alig két hét múlva lesz! Annyira le voltam foglalva azzal, hogy uraljam a telepatikus képességeimet, és a lányoknak is segítsek ebben, hogy eszembe sem jutott az iskolaév egyik legfontosabb eseménye.

Vajon ők is eljönnek? Annyit tudtam, hogy Annát Caleb Hilson hívta meg az osztályból, és ahogy emlékszem, vele is megy majd.

Mit szólnának a lányok, hogyha Aaron-nel mennék?

Akarok én egyáltalán vele menni,

Persze, hogy akarok! Más vágyam sincs, és nála jobb pasit nem is ismerek.

De nem szeretnék egy lenni a sok közül. Rengeteg lány rajong Aaronért a suliban, és nem egy gyűlöl engem csak azért, mert „barátok” vagyunk.

- Igen. Szívesen elmennék veled a Bálba – válaszoltam őszintén a kérdésére.

Hirtelen feltámadt a szél, és az arcomba fújta a hajamat. Aaron finomat kisimította onnan, és a fülem mögé tette. Az arca csak pár centire volt az enyémtől.

- Csak, ha te is így szeretnéd – suttogta a számra.

- Én is ezt szeretném – mondtam, szinte alig hallhatóan. Eszem ágában nem volt tiltakozni. A szívem a torkomban dobogott.

A karommal átkulcsoltam a nyakát, mire ő szorosan magához húzott.

Majd megcsókolt.

Hycsiií!

Egy jóhír nektek! Úgy döntöttem, hogy abbahagyom a munkámat, mert az nem állapot ha az ember nem kap fizetést !( ez nekem a rossz) :@

Tehát, folytatom az írást.

A kövi feji már készül is, amiben Farah és Aaron között talán kialakul majd valami. TALÁN ;) !

Addigis legyetek türelemmel, ha tudtok !

Puszi

Zsóficaa

Egy cicababa élete [3.fejezet]

10:00

A suliban kedd óta nem történt semmi. Csak az aznapi éjszaka. De azóta...áhh. Nem tudom mitcsináljak Codyval. Kedvelem őt, de egetrengető szerelemről nem beszélnék. Jól érzem magam vele, és rendes is meg minden, de úgyanúgy, mint az előző srácoknál, nála sem érzem a tüzet. Szerintem Ő sem érzi a hű de nagy lángot. Áthívom és szakítok vele. A buliba már mindketten facéran. Barátokként. Remélem nem fog haragudni.

-Hova raktam a telefonom? Még egy kicsit tapogatózz Hayley, mindjárt...na még...

"puff"

-Áu!!!! Remek. De legalább a telefon megvan. -Pont most kell leesnem az ágyról!

-Szia Cody itt Hayley!

-Szia Szivem, hogy vagy?

-Ööö...kösz jól...figyelj beszélni szeretnék veled...

-Hallgatlak. Én is mondani akarok valamit.

-Szakítsunk!

(egyszerre)

-Szakítsunk!

-Ezt az összhangot! Tehát nem haragszol?

-Dehogyis. Mamár mindenki szabadon bulizhat.

-Köszi. Barátok?

-Persze. Szia!

-Szia! -Leheltem a süket telefonba. Probléma megoldva. Én még alszok 3-ig. Frissnek kell lennem a buliba.

15:00

-Készülődök a partyra! -Kedvem van énekelni és kész, mert jó kedvem van! Felvagyok pörögve! Irány a zuhany! -Hajmosás! Sálállá! -Az egyórás zuhanyzás nálam nem meglepő. Relaxál és ellazít. Legalább manikűr - pedikűrt nem most kell elintézni.

16:00

-Anyu!!!!!! Hol a hajsütő?? -Nem igaz, hogy mindig elpakolja.

-A fürdőmben!! -sejthettem volna. Mindig elszedi a cuccaimat. Pedig nekei is van! Még szerencse, hogy nagy a szobám, hatalmas tükörrel, másképp nem férne el kb. 15 csajszi. Nah már itt vannak, hallom a hangjukat.

-Hayley!!!

-Megyek! -Wáá, csak el ne essek a lépcsőn. -Gyertek felfele!

-Itt az idő készülődni! -Taylor a nyakamba vetette magát.

-Naná! A hajvasalók, sütővasak be vannak izzítva!

-Hoztam zenét, feldobni még a hangulatot! -Naná, hogy Lindsay akarja még tovább fokozni a jó kedvünket!

-Gyertek! Nah mit szóltok a rucimhoz?

-Ez nagyon dögös! -Selenának szinte fenn akadt a szeme.

-Nah, és milyen volt a keddi randid Codyval? Nem mondtál semmit. -Nem igaz Victory mindent tudnod kell?

-Hát... jó volt, -Kezdtem- de ma szakítottunk.

-MICSODA??? -MIt kell ezen fennakadni?

-Ő se akarta tovább én sem. Úgyhogy szabad a pasizás ma este! Nah, nem kell kiakadni!

20:00

Elbeszélgettük az időt, volt mit kitárgyalni!

"bíííp"

- Itt a limó!!

Kipihenhetjük az első "kemény" sulihét fáradalmait 15 perc múlva.

Nem csalódtam Alexben. Fergeteges a buli! A legmenőbb partiarcok, király zenével és rengeteg jó pasi is van! Ezért imádom Alexet. Nagyon jó barát és házigazda. Nem is tudom most mit nyomott a kezembe.

Pár óra múlva.

Bakker, mindjárt leszakad a lábam! Elkéne vergődni egy kana...Úristen! Ki az ott? Hayley, levegőt kéne venni. Oké...beszíííív....még eddig soha nem láttam. FÚJD MÁR KI!!!! Kifúj...

-Tori, hol van Alex??

-Az előbb Sel' -el táncolt. -Marha sokat segített.

-Akkor Ő hol van?

-Jah, az ablaknál ülnek.

Hány km/h -val téphetek? Istenem mennyi ember. Alex is a szoba másik végén van.

-Alex? Sel'?? -Ezek a végén összejönnek! -Öhm...mindegy. Alex gyere velem!

-Mi bajod van? Amúgy Selena és köztem nincs semmi! -Egy kicsit zavarban van. Tudom, hogy beleesett.

-Most még. De ez most mindegy. Meg kell mondanod ki az ott! -Arra a srácra mutattam, aki miatt majdnem megfulladtam.

-Ő? Most új az osztályunkban. A neve Robert Myers. Szülei gazdagok, de nem igazán izgatja a pénzt. Nem túl nagyszájú, de jófej.

-Meg kell ismerkednem vele! -Miért vagyok ideges? Rengeteg pasival találkoztam már. -Hogy nézek ki?

-Királyul, mint mindig. De ne a gazdag, shoppingmániás cicát add előtte. Nem jön be neki.

-Rendben. -ISTENEM!!!! Mindjárt ott vagyok. Mosoly, megfogom a vállát, ÁÁÁ megfordul!! -Hayley vagyok!

-Robert. Örvendek.

-Hallottam most jöttél a suliba. Ha kell útbaigazítás, csak szólj! Jössz táncolni velem?

-Persze, szívesen. Nagyon csinos vagy.

-Köszönöm. -Motyogtam. Zavaromban lesütöttem a szemem. ZAVAROMBAN LESÜTÖTTEM A SZEMEM??? Ilyet még soha nem tettem, csak mert egy fiú megdicsért. Robert igazán jól táncol, és soha nem akart letapizni! Kellemes a közelsége, aranyos a mosolya és kérdései nem kellemetlenek. Csak rólam és a családomról kérdezget. Talán meg akar ismerni közelebbről is. Mostmár az egész vele fogom végig táncolni, kétség nem fér hozzá.

3:30

-Csajok, mennünk kell, megjött a limó! -Annyira nehezemre esik ezt kimondanom. Nagyon jól éreztem magam. Jó volt a buli, a hangulat és a társaság. -Robert -Mitől vagyok ilyen beszari? -itt a telefon számom, az MSN és a lakás címem. Keress.

-Rendben keresni foglak. -Gyönyörű a mosolya!! Mindjárt elolvadok! De mióta olvadok el egy pasi mosolyától??? -Ööö...akkor szia! -Életem legszebb estéje volt ez. -Na, menjünk! Sziasztok!

-Sziasztok csajok!

-Ez eszméletlen volt! Mennyi dögös pasi volt! -Victory a nagy vadász. A legnagyobb partyarc.

-Hé Sel'! -Muszály megtudnom. -Mi van közted és Alex közt?

-Mi? Se...semmi! -Egyre vörösebb az arca...sejtettem. Ezek szerelmesek! -Na és...mi volt közted és Rob közt? Egész végig együtt táncoltatok!

-Oh...csak táncoltunk.

-Egyenlőre... -Ashley lefogadom, hogy már a pletykákat szövögeti!

-Na jól van... -Végre itthon! Most nincs kedvem Róla beszélni a lányokkal. -Sziasztok, jó éjszakát atmíg hazaértek!

-Jó éjt Hays!

Egy cicababa élete [2. fejezet]

8:00

Második nap a suliban. Kedd. Nem értem miért kell az első héten iskolába jönni. Nem csinálunk semmit. Tanáraink egyfolytában a programjaikról dumálnak, papolnak a helyes viselkedésről, és minket faggatnak nyári élményeinkről. Borzasztó. Netán még énekeljem is, hogy: ,,Jaj, úgy élvezem én a strandot, sálállá". Persze "kedvenc" oszim engem se hagyna ki. Ha Selena nem bök meg, biztosan bealszok. Mit is csináltam?

-Mit csináltam a nyáron? Strand, shopping, bulik, pasik. -azt, hogy csajok direkt nem mondtam, mert valaki tutira félreértené. Cassandra megint úgy néz rám...mindjárt lyukat néz a fejembe?!

-Bővebben Ms.Williams? -kis kiváncsi boszorka.

-Nem volt semmi tanárnő.

Végre nem firtatja tovább. Mit kérdezget ez itt engem? Nem volt kedvem felvágni előtte, hogy aputól szülinapomra kaptam 1 magángépet, 1 kocsit és 2 bankkártyát. Ne érezze magát lúzernek...még ha az is.

Tik-tak, tik-tak

8:20, 8:25, 8:30

Minek nem bírja már befejezni?! Selena egy levelet csúsztat elém.

Szombaton igaz nálad készülődünk? Ki visz el minket? Mien szinü ruci lesz rajtad? :D

Taylor

Igen, most én vagyok a soros. Lorry majd a limóval mindenkit felvesz és hoz hozzánk. 5-kor jó lesz? Az új fekete rucimba leszek.

Hay'

Remek. Én még nem tudom mit veszek fel...:/

Küldd tovább a többieknek is az infót. Nem bírom ki az óra végéig. -.-

Az osztály felében izgatott pusmogás...a bandám a fél osztályt elfoglalja. Gothék meg a többiek dühösen, vagy értetlenül néznek ránk. Ezen muszály vigyorognom. Ebbe a világba csak kivételesek léphetnek be. Hacsak nyakukba nem szakad a lottó 5-ös,ide nem igazán tekinthetnek be.

"csörr"

-Végre!!

-Azt hittem bealszok -szálguldott mellém Phlor -ez a banya unalmasabb, mint volt.

-Na, ja -csatlakozott Blare is -mi a program mára?

-Séta a városban? Esetleg kocsikázás? -Tory a sebesség szerelmese. Ki nem hagyna egyetlen alkalmat se hogy ne vezessen. A pasija is ugyanilyen így elég gyakran akad vita köztük.

-Hayley-t ma hagyjátok ki ebből!

Cody hangja közvetlen a fülem mellett szólalt meg. Azt hittem frász jön rám, de még időben átkarolt.

-Elmegyünk ma este vacsizni?

-Persze, de mi az alkalom? -ugye nem valami rossz hír? Temetés, szakítás ilyesmi?

-1 hetes évfordulónkat ünnepeljük meg, így gondoltam elmehetnénk valahova.

-Ez nagyszerű ötlet!- Mit vegyek fel?Erre nem gondoltam. Csak Cody tud minden apróságot megünnepelni.

-Valami elegánsat és szexit. 8-ra érted megyek a limóval (és még elmegyünk valahova)

Ezt az utóbbit már csak nekem súgta. Egy gyors csók és eltűnt. Azt hiszem van ötletem mit tervez. Viszont ez azt jelenti, hogy újabb bevásárlókörútra kell mennem.

-Csajok ki jön velem bevásárolni? Minimum 2 szakértő szemre van szükségem, és egy pasi szem is kéne!

-Öhm, hát nekem és Ashley-nek nincs programja -mondta Annalynne.

-Remek! -ők ilyen téren a legőszintébbek.

"csörr"

[Becsengettek,de lyukasórák vannak.]

-Király! Vegyük rá Bryant, hogy jöjjön Ő is! -mondtam már nevetve.Ő az egyetlen pasi aki IMÁD vásárolni.

-Szerintem nem kell győzködni. -mondta Sophie, és a többiek is röhögni kezdtek.

15:00

Még mindig nem értem minek kell suliba járni. 6 órából 4 lyukas. Meg az a hülye Goth csapat! Rólunk pusmogtak végig!

-Oké, Bryan...melyik ruha legyen? A fekete vagy a piros?

-Öhm...a piros tüzes a fekete szexi a mély dekoltázzsal és a nyakbakötővel...lányok én a feketére szavazok!

-Egyetértünk!! -egyértelmű volt a válasz. Én is így gondoltam. -Jó akkor menjünk előbb fehérneműt venni aztán cipőt.

15:45

-Huh, Codynak eláll majd a szava! -Bryan-nek úgy veszem észre, igazán bejön a szerkóm.

-Kösz! Irány a ci...

-Mivan Hay'? -Annalynne aggódó hangja rántott vissza a jelenbe.

-Mit keres Cassandra a kedvenc feketecipő boltomba???? -szinte visítva mondtam ezeket a szavakat.

-Hát....goth....és nem sok kizárólag feketecipő bolt van -mondjuk igaza van Ashleynek...kiosztom ezt a...

-Na, jól van, de én nevetek a végén..

-Mivan szöszikém? Semmi cukiságot nem lelsz pinkben?! -ez a kényes hangnem....papapapapapapaaaa ble

-Most nem azért jöttem...ma nem a cukiságon van a hangsúly. Hanem a szexis elegancián. Gondolom, hogy ezt te nem érted...Megvan a tökéletes cipő!!!!!!!!! -odarohantam a pont Cassandra mellett lévő polchoz. Egy csinos tűsarkú, ezüst strasszal. -ez az enyém!

-Az kizárt. Azt már én néztem ki magamnak! -Mit akar ez a csaj??

-Tényleg? Ezt hogy gondoltad, hogy a trampli lábad bele tudod paszírozni?

-Ezek modell lábak!! Nem trampli, és a cipő az enyém!

-Mit képzelsz, hogy csak úgy kitéped a kezemből a cipőt te stílustalan idióta!! Nem hiszem, hogy kell az neked. Mikor mész luxusétterembe, limóval a pasiddal? Hopsz, neked nincs is barátod! -Igen!!!! A pipő az enyém! -Nagyon köszönöm...vesztes!! Sziasztok, megyek készülődni.

20:00

"bíííb"

Itt a limó! Úgy izgulok! A hajam tökéletesen göndörödik, tök csini vagyok. A holnapi ruhát is magammal viszem, anyám úgysincs itthon. Megírom, hogy Torinál alszok. Úgyse ismeri.

-Ööö...Hayley...elképesztő vagy! -szeme kivan gúvadva, tátva a szája és dadog. Totál komolyan gondolja és elkápráztattam.

-Köszi Cody! -közben beszáltam a limóba.

21:00

-Hogy ízlett a vacsi, Hey'?

-Imádtam! -a garnélarák tényleg finom volt.

-Kicsim, ugye nem bánod, ha van 1-2 tervem veled? -Oh, ezt vártam már mióta!

-Azt hiszem nem. Egy szállodai szoba pont jó lesz.

-Mi pedig pont itt vagyunk. -Cody...

-Oh, igen!

21:30

Azt hiszem a szobánk ajtajában estünk egymással...a többi igazán fergetegesre sikerült...

Folytatás

Sziasztok! bocsi, hogy régen volt friss fejezet, csak most ki sem látszom a dolgokból, sajnos nincs időm írni :S de amint tudom, bepótolom!

puszi

Zsófi ( szerk)

Csak egy pillantás 3.(befejező rész)

10 év múlva

Valahogy azon a délutánon nem gondoltam, mennyire meg fogok változni. 10 év után ismét itt ülök az Eiffel- torony előtt a születésnapomon. De nem vagyok szomorú. Felelőtlenül boldog vagyok.

Pont azon a napon voltam itt, mikor betöltöttem 16. életévem. Szomorú voltam, de találkoztam Benjamin-nal, és a legjobb barátok lettünk. Akkor azt mondta, ez lesz a karmánk, hogy segítsünk egymásnak kilábalni a bajból. Akkor egy kicsit sült bolondnak tartottam! De betartotta a szavát, ha úgy vesszük. Megtudtuk egymás gondját-baját, segítettünk egymásnak ahol tudtunk. Ha valamelyikőnk szakított, a másik rögtön rohant hozzá megvigasztalni! És ez egyre természetesebb lett, hogy ott vagyunk egymásnak, mint egy igazi lelki társ. A világ kezdett bezárulni körülöttem, visszafogtam a lázadásomat, nem foglalkoztam szinte SENKIVEL. Hanyagoltam a barátaimat, kihagytam a szombati bulizásokat, csak azért, hogy Ben-nel beszéljek. Egy ilyen nyugodt társra volt szükségem, akivel igenis nyafizhatok! Hiába fiú, megérti a legapróbb problémáimat is. Nem ordítja le a fejemet, hogy nem érdekelnek a nyavalyáid, vagy ilyesmi. Csak meghallgat, és a végén hozzá teszi a megjegyzését, amire vagy hallgatok, vagy nem. Azért általában igen.
Megoldottuk az ő családi problémáit is, találkozót hoztunk össze az anyukájával . Sok év után, végre találkoztak. Nem akartam elmenni ,mert nem akartam útban lenni,hiszen ezek csak személyes érzések, de Ben erőltette, hogy nélkülem nem lenne semmi. Az édesanyja lehet nem úgy reagál, hogy ott vagyok. De végül is semmi rossz nem történt.

De mégis miért ülök itt megint? Gondolkozok. Az elmúlt 10 éven. Úgy 4 évvel azután, hogy Benjaminnal megismerkedtünk, átléptük azt a bizonyos határt, ami egy fiú- lány barátságnál van. De körülbelül egyszerre, és egyikünk sem ellenkezett. Harmonikus boldogságban élünk együtt, kisebb vitákkal, de …

Nincs de.

Kitiltottak otthonról, ugyanis leánybúcsút szerveznek a barátnőim, akikkel időközben rendeztem a kapcsolatom. Örülnek, hogy boldognak látnak, és azt mondják olyan mérhetetlen bizalommal szoktam nézni Benre...igazuk van. Benne bízok a legjobban az égvilágon.
A szüleim még mindig nem váltak el, gondolom ugyanúgy veszekednek, mint eddig. Nem zavar, nem hívom meg őket az esküvőre. Ők érték el, hogy elköltözzek otthonról, békíteni nem próbáltak azóta sem. Anyám próbált költözésemkor marasztalni, de hiába. Akkor már döntöttem.

Egy SMS Benjamintól.

Találkozunk holnap az oltárnál.(L)

Fehérben leszek:)

Igen. Most teljesedik ki az életem. Végre érzem, van miért élni. Ez lett csak egy pillantásból.