Csak egy pillantás 3.(befejező rész)

10 év múlva

Valahogy azon a délutánon nem gondoltam, mennyire meg fogok változni. 10 év után ismét itt ülök az Eiffel- torony előtt a születésnapomon. De nem vagyok szomorú. Felelőtlenül boldog vagyok.

Pont azon a napon voltam itt, mikor betöltöttem 16. életévem. Szomorú voltam, de találkoztam Benjamin-nal, és a legjobb barátok lettünk. Akkor azt mondta, ez lesz a karmánk, hogy segítsünk egymásnak kilábalni a bajból. Akkor egy kicsit sült bolondnak tartottam! De betartotta a szavát, ha úgy vesszük. Megtudtuk egymás gondját-baját, segítettünk egymásnak ahol tudtunk. Ha valamelyikőnk szakított, a másik rögtön rohant hozzá megvigasztalni! És ez egyre természetesebb lett, hogy ott vagyunk egymásnak, mint egy igazi lelki társ. A világ kezdett bezárulni körülöttem, visszafogtam a lázadásomat, nem foglalkoztam szinte SENKIVEL. Hanyagoltam a barátaimat, kihagytam a szombati bulizásokat, csak azért, hogy Ben-nel beszéljek. Egy ilyen nyugodt társra volt szükségem, akivel igenis nyafizhatok! Hiába fiú, megérti a legapróbb problémáimat is. Nem ordítja le a fejemet, hogy nem érdekelnek a nyavalyáid, vagy ilyesmi. Csak meghallgat, és a végén hozzá teszi a megjegyzését, amire vagy hallgatok, vagy nem. Azért általában igen.
Megoldottuk az ő családi problémáit is, találkozót hoztunk össze az anyukájával . Sok év után, végre találkoztak. Nem akartam elmenni ,mert nem akartam útban lenni,hiszen ezek csak személyes érzések, de Ben erőltette, hogy nélkülem nem lenne semmi. Az édesanyja lehet nem úgy reagál, hogy ott vagyok. De végül is semmi rossz nem történt.

De mégis miért ülök itt megint? Gondolkozok. Az elmúlt 10 éven. Úgy 4 évvel azután, hogy Benjaminnal megismerkedtünk, átléptük azt a bizonyos határt, ami egy fiú- lány barátságnál van. De körülbelül egyszerre, és egyikünk sem ellenkezett. Harmonikus boldogságban élünk együtt, kisebb vitákkal, de …

Nincs de.

Kitiltottak otthonról, ugyanis leánybúcsút szerveznek a barátnőim, akikkel időközben rendeztem a kapcsolatom. Örülnek, hogy boldognak látnak, és azt mondják olyan mérhetetlen bizalommal szoktam nézni Benre...igazuk van. Benne bízok a legjobban az égvilágon.
A szüleim még mindig nem váltak el, gondolom ugyanúgy veszekednek, mint eddig. Nem zavar, nem hívom meg őket az esküvőre. Ők érték el, hogy elköltözzek otthonról, békíteni nem próbáltak azóta sem. Anyám próbált költözésemkor marasztalni, de hiába. Akkor már döntöttem.

Egy SMS Benjamintól.

Találkozunk holnap az oltárnál.(L)

Fehérben leszek:)

Igen. Most teljesedik ki az életem. Végre érzem, van miért élni. Ez lett csak egy pillantásból.