Rita helyett töltöttem fel, ő most karneválozik :D

Angyali érintés

Gyógyítható baleset

– Na, te meg mit keresel itt? Miért nem mész vissza a híd alá? – Hope hangja ijesztően gúnyos, tőle visszhangzik az erdő. – Szerinted miért? Mert a te cuccaidtól nem fér oda az enyém! Nem volt egyértelmű? Különben is, fáj valamid, hogy ilyen színe van a hajadnak? – vág vissza Sin, miközben Hope mélyvörös tincseire mutat.Kár volt ilyet mondani.
Hope imádja a haját, és nagyon érzékeny a színére.És ezt Sin nagyon jól tudja…– Gondolj bele, neked nem fájdalmas, amikor tükörbe nézel? Mert nekem mindig olyan érzésem van, ha rád nézek, mintha gyomorszájon vágnának. És különben is, hogy-hogy nem Lucy mellett vagy? Elengedett szabira, Ms. Bosszú? Nincsen semmi piszkos munka, például megölni valakit, mert az egyik őse száz éve megszegte a törvényt? És ezt mind lemondtad, hogy velünk lehess? Ez igazán aranyos, drágaságom! Hát szabad ilyet? – hangja gügyögéssé torzul a mondat végére.– Igen. És nem is tudod, nálunk mennyi mindent nem büntet a törvény! – Sin ezzel a felkiáltással Hope felé lendül, aki már nem tud kitérni előle, így inkább ugrik egy hatalmasat, és a következő pillanatban már a legnagyobb fa alsó ágán guggol. Én megpróbálom Sint a patakba lökni, mert a pataknak ez egy sebesebb, sekélyebb, de egyben sziklásabb része.De elszámítottam magam, és Ő hajít el engem. Nekicsapódom a fának, amin Hope ül ugrásra készen, lecsúszom a földre, és egy pillanatra nem kapok levegőt.Összeszedem magam, de mozdulni még mindig nem tudok, ezért a földről követem az eseményeket…
Grace és Felicity két oldalról támad, de Sin átugrik a túlpartra, ezért a lányok összeütköznek. Faith utána ugrik, de Sin ásítást színlel, és átugrik a másik oldalra, majd vissza, és átlöki Faith-t a túlpartra.Prue nem teszl semmit, úgy látszik, a döbbenettől nem tud mozdulni.Hope cselekszik helyette is. Leugrik a fáról, és azzal a lendülettel átveti magát Sinhez, akit nem olyan fából faragtak, hogy tűrjön, pláne nem Hope-ot. Megfogja a derekánál fogva, megpörgeti, és hatalmas csapással a patakba csapja.Amint felméri, hogy mekkora kárt tett, gúnyosan felkacag, majd egy pillanat alatt kénes szagú füstté válik.Nem tudom hogyan, de lábra állok, és odasietek a patakhoz.Hope a legsziklásabb részre esett, természetesen nem véletlenül. Látszik rajta, hogy nagy fájdalmai vannak.A keze természetellenes pózban fekszik mellette, a lába saját maga alá van gyűrődve, és tele van horzsolásokkal, néhány vérzik. Rémülten lenézek rá, és könny szökik a szemembe.A haja majdnem olyan színű, mint a vér, ami a vízben úszik.Lassan leereszkedem a térdemre, és óvatosan, a könnyeimet visszanyelve, kihúzom a vízből, nehogy belefulladjon.Azon már tényleg nem tudnék segíteni.Csukott szeméből sok dologra következtethetek, de nem akarok elhamarkodottan ítéletet mondani, ezért a fejem a mellkasára hajtom.Most az én szívemet, vagy az övét hallom?Aztán végre észreveszem, hogy lélegzik. Nem halt meg, hál’ Istennek.Nagy valószínűséggel csak elájult.Hallom, hogy Grace kétségbe esve hívja a mentőket, majd mikor megmondaná a helyszínt, leteszi a telefont.Csodálkozva pislogok rá, és észreveszem azt, amit, pontosabban akit néz. Michael.Az égből száll alá, és pont mellettünk landol. Ránéz Hope-ra, és rosszallóan rázza a fejét.– Jaj, Hope, mindig neked kell bajba kerülnöd? – Néz rá nagyon kék szemével a karomban tartott lányra.– Mondhatnám, hogy nem az ő hibája, de nem lenne igaz – Prue nem mutat túl sok együttérzést. Soha nem tesz ilyet. A gyógyító tudományomat ténynek, nem adománynak tekinti. – Prue, fogd már be! És ha most nem sikerül? Ne támaszkodj erre a dologra, nem szabad felelőtlennek lenni csak azért, mert azt hiszed, Char mindig jön, és meggyógyít téged! – Grace-nek is könnyes a szeme. – Aha, és Hope sem azért volt ilyen merész, igaz?– Ne fogd rá, tudod, hogy heves a vérmérséklete. Különben is, te meg sem próbáltál segítni! – felállok Hope mellől, és Prue-ra szegezem a tekintetem. – Prudence, ne szólj egy szót sem, erre most nincs időnk. Charity, sietned kell! – Uh, mintha az olyan könnyű lenne!– Igyekszem, de a jó munkához idő kell, Mike!Ráteszem a kezem Hope nyaka alá, és a hasára, majd behunyom a szemem.Koncentrálok, és felidézem az ép Hope-ot. Érzem, hogy a kezeimből melegség sugárzik Hope testébe. Összpontosítok, és minden erőmmel csak Hope-ra gondolok. Az együtt töltött időkre. A sok vidám, és boldog órára, hogy mikor felébred, ne a fájdalomra emlékezzen. Egy pillanatra kinyitom a szemem, és látom, hogy Hope keze, és lába visszaugrott a helyére, de a horzsolásai még mindig látszanak. Ismét lehunyom a szemeimet.Emlékszem, mennyire megrémült Hope, amikor kiderült, hogy ő is az, ami én, de ezt az emléket gyorsan elhessegetem, elvégre ki tudja, milyen érzéseket kelt ez benne? Emlékszem, mennyire örült, amikor megkapta a lovát, Drámát, és hiába nem tudott még lovagolni, rögtön felült rá. És le is esett, de nagyot nevetett rajta.Hope szinte mindig nevet. És imád megnevettetni másokat, olyankor határtalanul boldog.Hatalmas adag vidámság, és szabadság szabadul ki a kezeim közül, és mire újabb adagot küldenék, Hope kinyitja a szemét…
– Mi… mi történt? Hol vagyok? – Hope lassan felül, és csodálkozva veszi észre, hogy csupa vér.
Hát, a vért nem tudom eltüntetni.– A pataknál. Sin megtámadott. Charity most gyógyított meg. – összegzi Michael, mert a gyógyításhoz egy kis pillanatnyi emlékezetkiesés is jár. – Jaj, Char, annyira köszönöm! – Hope feláll, és hevesen megölel. – Mi lenne velünk nélküled? Egyszer már igazán megtanulhatnám, hogy te sem vagy mindig ott, ahol a baj is! –Érzem, hogy most személy szerint Sinre céloz.– Jól van, elég a hálálkodásból, szükségem van rátok! – Mike hangja véget vet Hope ölelésének, és tettre kész tekintettel pillant Mike-ra. – Rendben, nézzük, mit hoztál! – Dörzsöli össze a kezeit Fely, majd Mike-hoz sétál.– Őrangyal – nyújt felém egy adatlapot– Remény – Hope-nak is jut egy– Büntetés. És Prudence, ne vidd túlzásba!
– Jó, jó. Hát már szórakozni sem lehet? – Veszi el durcásan az említett.– Lehet, de nem ezzel. Boldogság – nyújtja Fely felé az ő lapját.– Köszönöm! – Merül el benne rögtön Felicity.– Becsület. És kérlek, Faith, most ne legyél annyira elnéző! – Mike szigorúan néz Faith-re.– Jaj, Mike, tudod, hogy milyen vagyok! Én nem tudok másmilyen lenni! – Pislog ártatlanul a mi két lábon járó becsületünk, és én akaratlanul elmosolyodom. – És végül Grace, Ms. Kegyelem – Mike az utolsó lapot is kiosztja, majd mikor látja, hogy elmélyülten olvassuk, elindul.– Ja, és lányok! Ha lehet, ne halljak rosszat felőletek! – kacsint, majd eltűnik az erdőben.