5. fejezet
Képességek
Három óra után mindenki beért a szobába.
- Asszem ezt, az egész dolgot meg kéne beszélni. – mondta Gioanna , miután becsukta az ajtót maga mögött. – Meg egyébként is mutatnom kell valamit.
- Ahogy nekem is. – értett egyet Bessie, tőle szokatlan komolysággal.
- Nekem szerencsére már semmi újdonságom nincs számotokra. – mondta Phoebe – És te Farah? Nálad minden Ok?
- Mondhatni. Csak olyan furán érzem magam, mintha valami ki akarna robbanni a fejemből. – húztam el a szám – Hey, Bess! Idedobnád a táskámat légyszi? Szeretnék írni egy e-mailt, és benne van a net book.
A szoba túlsó végében állt, annyira nem volt messze, hogy ne tudja átdobni a táskámat, max. amilyen idétlen vagyok, nem kapom el.
Az egész mintha lassított felvétel lett volna. Bessie de pont úgy repült, hogy hirtelen kellet mozdulnom. Ekkor megszűnt a fejfájás, a metafizikai erő kiömlött belőlem, végig a kezeimen, ki az éterbe. Mintha kiszabadult volna börtönéből.
A táska megállt a levegőben. Lebegett. Minden porcikámmal éreztem, hogy ott van. Azt is tudtam hogyan irányíthatom magamhoz. Mindent tudtam az erővel kapcsolatban, olyan magától értetődő volt. Tudtam, hogy hívjam elő, és hogy hogyan súvasszan vissza magamba.
Olyan volt, mint egy láthatatlan végtag, ami ugyanúgy a tested része, mint a karod, vagy a lábad. Lassan óvatosan visszahúztam magamba ezt a bizonyos végtagot, a táskát pedig letettem magam mellé az ágyra.
- Úristen! – suttogtam.
- Ez most akkor gondolom, neked is új volt. – állapította meg valaki valahonnan. Én még gondolatban valahol máshol jártam.
- Jah. – feleltem kicsit kábán.
- Talán sokkot kapott. – próbálkozott Phoebe – Vajon mit szól, amikor a ti képességeiteket is meglátja?
- Jól vagyok, csak egy kicsit váratlanul ért ez a dolog. Tehát mivan? Te tudod, hogy nekik mi jutott? Mégis honnan?
- Hát. – hezitált – Igazat megvallva, előre láttam. Majd beszéltem velük. Veled is akartam, de olyan hamar elrohantál. Most akartam megmondani neked, de amint látom, elkéstem.
Elkésett?! Enyhén szólva, de már úgyis mindegy. Kicsit összeszedtem magam. Talán nem fogok kibukni. Vagy ki tudja?
- Jah, egy kicsit. – mosolyodtam el. – Tehát akkor hadd lássam. - mondtam, majd kényelmes törökülésben elhelyezkedtem az ágyon.
- Először én! – kezdte Gioanna.
Felemelte a kezét, olyan szemmagasságba, majd koncentrálni kezdett. Megrázta a tenyerét, ami szó szerint lángolni kezdett. Kisebb nagyobb lángok táncoltak az ujjain tenyerében és kézfején egyaránt. Hihetetlen volt, de mégis valóságos.
- Világ életemben féltem a tűztől. – mondta nevetve. Majd elhaltak a lángok. Ez alatt Phoebe kiszabadította a net book-ot a táskámból, és hevesen pötyögni kezdett rajta.
- Megvan! – kiáltott fel. – Habár még hiányos pár dolog. Bess, addig próbáld meg te is. Élőben még nem láttam.
- Eddig még csak egyszer csináltam. – felelte. Elkezdte összedörzsölni a két tenyerét, egyre hevesebben, amíg kis pattogásokat és szikrázásokat nem hallottunk. Majd szétnyitotta a kezeit, mintha valamit növeszteni akart volna benne. Aztán az a kis kékes gömbszerű valami elkezdett szikrázni a kezében. Pár másodpercig játszadozott vele, megnövesztette, majd lekicsinyítette, dobálgatta egy kicsit. Aztán szertefoszlatta.
Enyhén szólva is leesett az állam. Nem semmi kis mutatványok voltak, az enyémhez képest legalábbis.
- Elektromos manipuláció. – mondta Phoebe – képes elektromosságot gerjeszteni és irányítani azt.
- De csak egy kicsikét. – szerénykedett az említett.
- Akkor lássuk csak… Telekinézis, ez lenne a tiéd. – fordult felém – Pirokinézis, az a Gioannáé. Pszihometria, hogy milyen szavalat ki nem találnak – rázta meg a fejét – az az enyém lenne, de egyszerűen csak látnok.
- Wow. - Csúszott ki a számon. – És mos mit fogunk csinálni?
- Szerintem a házi feladatot kéne. – epéskedett az olasz. – Ezeken a dolgokon – mondta, majd belobbantotta az egyik tenyerét. – nincs mit beszélni.
- Nem is tudom. – feleltem – Szerintem azért fel kellene állítani pár szabályt magunk között. Nem gondolod?
- Mint például? – akadékoskodott.
- Például, megfogadjuk, hogy ezekről a dolgokról soha senkinek nem beszélünk, még otthon sem. Senkinek! – segített ki Phoebe. Cserébe hálásan néztem rá, majd a többiek felé fordultam.
- Viszont a képességeinken még nagyon sokat kell csiszolnunk. Nem hagyhatjuk, hogy váratlanul előjöjjenek, mint most is.
- Ezek a dolgok összekötnek minket. Egy jó időre, vagy akár örökre is, ezért célszerű lenne megbeszélni a problémáinkat, és ha kell kisegíteni egymást a bajban. – tette hozzá Bessie.
- Akkor örökre barátok maradunk? – kérdezte Goianna mosolyogva.
- Örökre! – válaszoltuk.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése